Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2. fordulójába jutott diákjaink

Szeretettel gratulálunk!
Felsős farsang

Hosszú kihagyás után végre újra együtt ünnepeltük farsang ünnepét a felső tagozaton. Már délelőtt elkezdődött a ráhangolódás a délutáni mulatságra, hiszen nagyon sokan egész nap jelmezt viseltek, amiket meg is örökítettünk Anita néninek köszönhetően a rögtönzött jelmez fotóstúdiójában. Délután kíváncsian vártuk, melyik osztály milyen műsorral készült: láthattunk tanár-paródiát, zenés táncbemutatót, jelmezes felvonulást. A jókedv biztosítva […]
Rendhagyó irodalomóra a múzeumbuszon

A Petőfi 200 múzeumbuszon jártunk a 8. d osztállyal február 14-én. A kiállítást még különlegesebbé tette a diákok számára, hogy egy múzeumpedagógiai órán is részt vehettek, ezt követően pedig önállóan fedezték fel a busz által kínált tárlatot. A rendhagyó irodalomórát színesítette, hogy a gyerekeknek egy játékos feladat részeként három kérdésre meg kellett találniuk a választ […]
Advent 2022

2022. december 12 – 20. között jótékonysági gyűjtést szervezünk iskolánk mindkét épületében, Erdélyben lévő testvérintézményünk gyermekeinek!
Sportvetélkedő

A hagyomány szerint a felsősök idén is áthívták a 4. évfolyamosokat egy sportvetélkedőre.
Szent Imre nap

A napot szentmisével kezdtük a Bazilikában, majd különböző különböző programokon vehettek részt a gyerekek.
Egyházmegyei hittanverseny

Tanulóink a 14 csapatból a 4. helyezést érték el.
Eszterházy labor próba

Kétfős csapatunk elhozta a kémiai különdíjat.
Irodalmi-anyanyelvi verseny

Asztalos Laura a II. helyezést szerezte meg.
Szent Györgyi Albert Tehetségkutató Biológiaverseny

Iskolánk 8.d osztályos tanulója, Horváth Alíz 3. helyezést ért el.