7/B - 2017
2017. október 9-én elindultunk Szlovákiába a Határtalanul pályázatnak köszönhetően. Így kezdődött rendhagyó hetünk.
Előzetes feladatként fel kellett készülnünk egy-egy helyszín történetéből.
Kassa
Első állomásunk Kassa volt, ahol csoportokra osztva körbejártuk a belvárost és városismereti feladatokat oldottunk meg. Miután Rákóczi sírját megkoszorúztuk, folytattuk utunkat a Szádelői- völgybe.
Szádelői- völgy
A túra után elfoglaltuk első szálláshelyünket. A fárasztó éjszaka után, az osztály egyik fele felfedezte a Buzgó-barlang rejtélyeit, a másik csapat pedig Várhosszúrét faluközpontját.
Andrássy kastély
Délután pedig megcsodáltuk az Andrássy-család lakhelyét, a betléri kastélyt.
Magas-Tátra
Szerdán mi is iskolában kezdtük a napot, de szerencsére csak látogatóban voltunk a rozsnyói Fábry Zoltán iskolában. Ezután a Magas-Tátrába utaztunk. Először is siklóval felmentünk túránk kiindulópontjára, majd innen gyalog indultunk tovább a Tarpataki-vízesésekhez.
Tarpataki-vízesés
Először is siklóval felmentünk túránk kiindulópontjára, majd innen gyalog indultunk tovább a Tarpataki-vízesésekhez. Útközben még egy serpával is találkoztunk. A szállásunk Tátralomnicon volt, ahol minden szobában volt WIFI. ( A fiúk még szlovák lányokkal is beszélgettek- angolul! )
Késmárk
Csütörtökön Késmárkon megtekintettük Thököly sírját, az evangélikus fatemplomot és a Thököly várat. Délután ismét túra következett, méghozzá a Csorba-tótól a Poprádi-tóig.
Zejmár-szurdok
Pénteken a Zejmár-szurdokban létrákon és vaslépcsőkön kalandtúráztunk. Ezután pedig indultunk haza.