🌍 Új Erasmus+ projekt indul iskolánkban

Iskolánk új Erasmus+ projektet hirdet, amely az iskolai nevelés kulcskompetenciáinak fejlesztését állítja a középpontba. A program célja, hogy a tanulók olyan tudást és készségeket sajátítsanak el, amelyek segítik őket a 21. század kihívásaihoz való alkalmazkodásban.

A projekt kiemelten foglalkozik az inklúzió és sokszínűség támogatásával, biztosítva az egyenlő részvételi lehetőségeket minden tanuló számára, valamint hangsúlyt helyez a közös európai értékek, az aktív állampolgárság és a közösségi részvétel erősítésére.

A megvalósítás során a tanulók:

  • fejlesztik zöld készségeiket és környezettudatos szemléletüket,
  • erősítik európai identitásukat és állampolgári tudatosságukat,
  • megismerkednek új, innovatív tanulási és tanítási módszerekkel, amelyek élményszerűvé és hatékonyabbá teszik a tanulást.

A projekt lehetőséget teremt nemzetközi együttműködésekre, új tapasztalatok szerzésére és arra, hogy diákjaink nyitott, felelős és aktív európai polgárokká váljanak.

A projekt célja, hogy segítse a pedagógusokat innovatív tanulási környezetek kialakításában és alkalmazásában, elősegítve az inklúziót, a sokszínűséget és a kulcskompetenciák fejlesztését. Mindez szorosan illeszkedik az Erasmus+ kiemelt prioritásaihoz, és hosszú távú hatást biztosít helyi és nemzetközi szinten egyaránt.

Közvetlen hatás

  • 4 iskola, 4 országból vesz részt a projektben
  • Legalább 12 pedagógus részesül szakmai fejlődési lehetőségben, és profitál közvetlenül az új módszertanokból
  • Minimum 64 tanuló kapcsolódik be gazdagított, valós élethez kötődő tanulási élményekbe

Tágabb hatás

  • A diszeminációs tevékenységek révén a projekt eredményei szélesebb körben is hasznosulnak, hatással lehetnek európai pedagógusokra és döntéshozókra egyaránt

A projekt finanszírozásával az Erasmus+ egy átalakító szemléletű oktatási megközelítést támogat: olyat, amely fejleszti a pedagógiai gyakorlatot, erősíti az inklúziót, előmozdítja a fenntarthatóságot, és megalapozza a jövő generációinak kulcskompetenciáit.

 

Projekt címe: OUTSIDE of the Classrooms – Learning Beyond School Walls

Projektszám: 2025-1-SI01-KA210-SCH-000357896

Acronym: OUTSIDE

Projekt kezdése: 01/10/2025

Projekt zárása: 30/09/2027

Futamidő: 24 hónap

Koordinátor: Osnovna šola Boštanj Slovenia

Partnerek:

  • ALI HAYDAR ERSOY ORTAOKULU
  • C.S.Gabriele D’Annunzio
  • Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola

 

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

OUTSIDE of the Classrooms – logókészítő verseny

Iskolánk új Erasmus+ pályázatának, a 2025–26-os tanévben induló OUTSIDE of the Classrooms – Learning Beyond School Walls című projektnek induló feladataként logókészítő versenyt hirdettünk tanulóink számára.

A pályázatra több mint 70 alkotás érkezett. A logókon megjelent a projekt témája – az osztálytermen kívüli tanulási formák –, valamint a részt vevő négy ország zászlaja és a projekt pontos címe.

A versenyt két kategóriában hirdettük meg:

  • kézzel rajzolt logók
  • digitálisan készített logók

A számos kreatív és igényesen kidolgozott pályamű közül nehéz volt választani. A döntést végül iskolánk munkatársainak szavazatai alapján hoztuk meg.

Eredmények:

  1. Kézzel készített logó kategória
  • I. helyezett: Bíró Nóra Sára (7.b)
  • II. helyezett: Solymosi Brigitta (6.b)
  • III. helyezett: Török Dóra (5.b)
  • Különdíj: Tóth Gréta (6.b)
  1. Digitális logó kategória
  • I. helyezett: Nemcsik Lily (7.a)

Szeretettel gratulálunk a díjazott tanulóknak, és köszönjük minden résztvevőnek a beérkezett, igényes alkotásokat!

A nyertes logók hamarosan megmérkőznek az olasz, szlovén és török partneriskolák győztes pályaműveivel.

E-twinning projekt az olasz partnerekkel

Az OUTSIDE projekt keretén belül, annak egyik feladataként került megvalósításra a „Beyond School Walls” című e-twinning projekt az ESEP platform felületén. A mini projekt témája a „nagytestvér” Erasmus projekt témájához kapcsolódva a hagyományos iskolai kereteken kívüli tanulási lehetőségek volt. A magyar diákok együtt dolgozhattak az olasz diákokkal a projekt közös feladatain keresztül. A „Beyond School Walls” projektben Magyarországról 30 diák, Olaszországból pedig 28 diák vett részt, akik hasonló korúak, 11-12 évesek. A három hónapos időtartamra tervezett projekt megvalósítása 2025. október végén indult.

Az e-twinning projekt során több érdekes feladaton dolgozhattak együtt a két ország diákjai. Az első feladat egy a Padlet felületére feltöltött bemutatkozás volt, ahol a hangsúly a szabadidős tevékenységeken, ill. ezek tanulási aspektusán volt.

https://padlet.com/bocsiczakoagi/how-do-you-spend-your-free-time-and-what-do-you-learn-from-i-1o8v559h2ibr3vye

A második feladatuk az volt a diákoknak, hogy karácsonyra készítsenek és írjanak képeslapot külföldi társaiknak, melyben egy általuk kedvelt, adventi időszakban / decemberben történő családi, baráti vagy osztályprogramról mesélnek. A gyerekek nagy gonddal készítették a képeslapokat és izgalommal várták a külföldi társaik által készített képeslapok érkezését. 

A projekt harmadik feladata egy közös Google Maps térkép elkészítése volt, ahol mindenki bejelölhette azt a desztinációt, amit szeretne meglátogatni, vagy ahol már járt és annyira tetszett neki, hogy szeretne oda visszatérni. A közös térképen a legtöbb megjelölt helyszín európai volt, bár volt néhány távol-keleti és amerikai népszerű hely is. A legnépszerűbb ország a diákok körében Olaszország volt, ahol Róma, Firenze, Milánó és több szicíliai helyszín került bejelölésre.

https://maps.app.goo.gl/zMsXekHSNYVCQ1Nr8

A „Beyond School Walls” című e-twinning projekt, melynek során diákjaink rengeteg közös élménnyel gazdagodtak, 2026. február elején zárult.

Első mobilitás: Szlovénia

Iskolánk hat tanulója – Farkas Angéla (6.a), Fehérvári Kornél (6.c), Fülöp Liána (6.d), Nyiki Olívia (6.a), Papp Szabolcs (7.a) és Szente Zsófia (7.b) – 2026. március 8-13. között részt vett Szlovéniában az Osnovna šola Boštanj iskolában a pályázat első mobilitásán, amelynek középpontjában az iskolán kívüli tanulási tevékenységek állnak. A szlovén vendéglátókon kívül olasz és török diákok és kísérő tanáraik vettek részt a programban. A diákok fogadócsaládoknál voltak elszállásolva.
Diákjaink beszámolója alapján életre szóló élményekkel gazdagodtak:


Nyiki Olívia:
„A program első napján bemutatták nekünk az iskolát, prezentációt tartottunk saját országunkról és városunkról, majd egy kötetlenebb ‘jégtörő’ játék (speed dating) során ismerkedthettünk egymással angolul.
Ebéd után felsétáltunk Sevnica várába.  Megnézhettük, hogy tanultak régen az iskolában.
Este bowlingozni mentünk. Nagyon sokat beszélgettünk és nevettünk. A bowling közben kaptunk pizzát és Ice Teát.”

Szente Zsófia:
„Kedd reggel busszal mentünk a Kostanjevica kolostorba. Ott körbevezettek bennünket, megtekintettük a szobor parkot, belül érdekes régi bútorzatot és gyönyörű mennyezeti freskókat láttunk. Majd egy képlenyomat készítő kézműves workshopon vettünk részt.
Ezután egy folyónál kenuztunk. A kenuban 10-en ültünk. Egy kört tettünk egy kis sziget körül nagyon szép környezetben.  Amikor végeztünk, elmentünk röplabdázni a folyó parton. A délelőtti program után az iskolában  megebédeltünk, majd hazamentünk a családokhoz.
Este pedig egy csapatépítő foglalkozáson vettünk részt, ahol 5 csapatba beosztva játékos feladatokban vettünk részt. Ezt követően megvacsoráztunk egy étteremben.”

Farkas Angéla és Fülöp Liána:
„Szerdán korán reggel indultunk busszal hogy megnézhessük Bohinjban a Savica vízesést, ami a tengerszint felett 836 méterre helyezkedik el. Majd egy kis időt eltöltöttünk a csodás Bohinj tónál, ami Szlovénia legnagyobb tava. Ezután egy étteremben ebédeltünk, ahol nagyon  finom ételeket ettünk.
Ebéd után Ljubljana felé vettük az irányt, ahol egy játékos városnéző programon vettünk részt. Hat csapatban  egy térkép segítségével fedeztük fel a belvárost. Az állomásokon városismereti feladatokat oldottunk meg.
Ezek után mindenki nagyon elfáradt,  igazán tartalmas nap volt. Sok szép élményben volt részünk.”

Fehérvári Kornél:
„A csütörtök délelőttöt az Evin gaj nevű méhészetnél töltöttük. Előadást hallhattunk a méhekről, és a mézkészítés folyamatáról. Ezután 3 foglalkozáson vettünk részt: smoothie-t készítettünk természetes alapanyagokból, aztán saját magunk készítettünk méhviaszos kendőt, amely egy környezetbarát alternatíva az ételek csomagolására és tárolására a műanyag fólia helyett, végül pedig szlovén sportjátékokat próbáltunk ki.

A délutánt a családokkal töltöttük, este pedig búcsú party-n vettünk részt az iskolában. Vacsora után sokat táncoltunk és énekeltünk, nagyon jól szórakoztunk. Ez volt a kedvenc programom.”

Papp Szabolcs:
„Péntek reggel elbúcsúztunk a szülőktől és a délelőttöt az iskolában töltöttük. Kitöltöttünk egy kvízt Szlovéniáról, amit már az első napon is kitöltöttünk és össze tudtuk hasonlítani, mennyi ismerettel gazdagodtunk a hét során. Azt követően  egy elégedettségi kérdőívet töltöttünk ki a heti programokkal kapcsolatban.  Utána egy közös padletet és mini videokat készítettünk a heti élményeinkből. Majd megkaptuk az okleveleinket és a program hivatalosan véget ért. Ebéd után eljött a búcsú ideje – nehéz szívvel, de rengeteg élménnyel, új ismerettel és  barátsággal tértünk haza.
Igazán különleges hét volt számomra. Mindig emlékezni fogok rá.”

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.