Hittan és kézművestábor Sarudon

2024. július 8 – 10-e között rendeztük meg Sarudon a Genezáret Lelkigyakorlatos házban az alsósoknak a hittan és kézműves tábort, melynek mottója: „Krisztus a jövőnk” volt.

A táborban 23 gyermek és két pedagógus vett részt. A gyerekeket a szüleik szállították le Egerből Sarudra. Miután mindenki bepakolt a szobájába, ebédeltünk, majd egy közös imával és Jézusról való beszélgetéssel kezdtük meg a tábort. A beszélgetés után közös játék volt a szabadban. Este Vizi János atya lelátogatott hozzánk, és a tábortűz körül közösen imádkoztunk és beszélt a gyerekeknek Jézusról.

A második napon lesétáltunk a falun keresztül a strandra és fürödtek a gyerekek. Ebéd után kézműves feladatok voltak. Az alkotásokat szentírási részek alapján kellett elkészíteni. Amíg a gyerekek dolgoztak, addig Jézus életéből történeteket olvastunk fel nekik, hogy ez által is jobban megismerjék Jézust. Délután sportversenyeken vettek részt a gyerekek, mely elősegítette azt, hogy összefogjanak, összetartsanak, így szuper közösségek alakultak ki. a győztesek kis jutalomban részesültek. Este a tábortűznél összegeztük a napunkat, majd mindenki elmondhatta, hogy a történeteken keresztül milyenek ismerte meg Jézust. Közös imával fejeztük be a napunkat.

A harmadik napon akadályverseny volt, majd ebéd. Ebéd után imával hálát adtunk az együtt töltött percekért a Jóistennek és jöttek a szülők a gyerekekért.

Bízom benne, hogy a gyerekekkel kicsit jobban megismertettük Jézust a különböző programokon keresztül, és így egyre jobban úgy érzik majd, hogy Krisztus az igazi jövőnk. a sportfeladatokon keresztül pedig a gyerekek jól összekovácsolódtak, jó volt látni, ahogyan segítik egymást a tábor ideje alatt.

 

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.