A Fenntarthatósági témahéten bekapcsolódtunk az EKKE Zöld Hét programjaiba, egyetemi előadók ismertették meg velünk az atomenergia rejtelmeit, a környezetbarát csomagolóanyagokat, az avartakaró lebontó szervezeteinek sokoldalú szerepét és jelentőségét. A rendhagyó órákon gyakorlatiasabb módokon ismerhették meg diákjaink, hogy mennyire fontos a környezettudatosság a hétköznapi életünkben és hosszú távon ez milyen hatású. A szakkörös tanulók forgalmat számláltak és szén-dioxid kibocsájtást számoltak, döbbenetes eredményekkel alátámasztva, hogy miért kell a fogyasztási szokásainkon változtatni. Virágot is ültettek, hisz a növények nélkül a mi életünk is veszélybe kerülne a Földön. Több osztálynak sikerült részt vennie az Életfa Környezetvédő Szövetség Föld Napi rendezvényén is, ahol biodiverzitás-barát kertműveléssel, rovarhotel-készítéssel, öko kézműves foglalkozásokkal, levegőtisztaság-méréssel ismerkedhettek meg és próbálhatták ki azokat. A BOSCH céggel való partnerkapcsolat kapcsán diákjaink virágot ültettek az iskola udvarán, melyet a cég adományozott a fenntarthatóság és együttműködés jegyében.