2018. április 21-én a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, AMI diákjai az 5. évfolyam szervezésével Szent György napi vásárt tartottak az iskola udvarán. A vásár az Erasmus+ program keretein belül került megrendezésre. A projekt lényege, hogyan tegyük szerethetőbbé, érdekesebbé a matematika tantárgyat. Mint utóbb kiderült a vásár minden téren elérte célját.

A gyerekek bronz, ezüst, aranydukátokat válthattak a vásárt megelőző napokban, mellyel a pénzváltás gyakorlati módszerével ismerkedhettek meg. A vásáron ezekért a dukátokért lehetett vásárfiához jutni, ami ismét számolásra késztette a diákokat, akik a gyerekek és a szülők által felajánlott portékákat vásárolhatták meg.

A rendezvény kis műsorral kezdődött, ahol az 5. évfolyamosok énekeltek, táncoltak, a Kossuth utcai gyerekek pedig az „Aranyszőrű bárány” című mesét adták elő, majd a vásári kikiáltók kínálták áruikat a nagyérdemű közönségnek.

Ezen a napon ismét bebizonyította a Szent Imre iskola közössége, hogy milyen nagy az összefogás szülők, gyermekek és pedagógusok között, és így együtt tudunk szép és nagy eredményeket elérni.

A vásár bevételéből adományt viszünk ki Ocland községbe, Erdélybe, az Elhelyező Otthonba, az Egri Kórház Gyermekosztályának viszünk ajándékot, valamint egy nehéz sorsú családon segítünk.

Hálás szívvel köszönöm a gyerekek példamutató összefogását, a pedagógus kollégák összetartását, egymás segítését, valamint a szülők önzetlen segítségét!

Középkori vásárt tartottak a gyerekek

Facebookon a képek...