Az „Operakaland” sorozat célja, hogy a gyerekek megismerjék, és megszeressék az opera műfaját. Ezért az Erkel Színház vezetése évente két alkalommal – tavasszal és ősszel – megnyitja kapuit az iskolások számára, néhány előadás erejéig, remélve, hogy az opera leendő új rajongóit üdvözölhetik a Színház falai között.

Az ország minden pontjáról érkeznek a gyerekek a programokra. Iskolánkat harminc „kalandvágyó” diák képviselte. Számukra nagy élményt jelentett az előadás, hiszen többen közülük –életükben először – most láttak operát élőben.

A sorozat keretén belül láthattuk már Puccini: Bohém élet, Kodály: Háry János, Donizetti: Szerelmi bájital, Mozart: Varázsfuvola, Erkel: Bánk bán c. műveit. Most Erkel: Hunyadi László c. operája került bemutatásra. Külön öröm számomra, hogy a téma – tananyagként – nem csak az énekórákon jelenik meg, hanem történelemből, és magyar irodalomból is tanulják a gyerekek. Az előadás nem csak a zenéhez hozta közel diákjainkat, hanem az iskolai élet egyéb területein is felhasználhatják az itt hallottakat.

A nagy sikerre való tekintettel, tavasszal újra tervezzük a részvételt, hiszen „Kalandosaink” már várják a következő előadást.