Maths 'n' Moves

 

“A projektet az Európai Bizottság támogatta.
A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.”

Nyertes Erasmus+ KA1 pályázat a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskolában (2017-1-HU01-KA101-035799)

 

Iskolánk 2 tanára vett részt Erasmus + mobilitási projektben az Európai Unió támogatásával 2017. augusztus 25-30-ig.

A Tempus Közalapítványhoz benyújtott pályázatunk címe: „Maths’n’Moves”

Nyertes kollégák: Csépányné Ipacs Katalin és Sajbán Zsuzsanna

A kurzus helyszíne: Olde Vechte Foundation, Ommen, Hollandia

A projektben résztvevő tanárok folyamatosan képzik magukat, fontosnak tartják a szakmai-módszertani megújulást. Pályázatukba olyan elveket/gondolatokat foglaltak, amelyek egyeznek iskolánk törekvéseivel, azaz hogy diákjainknak korszerű ismereteket közvetítsünk, új módszerekkel fejlesszük és motiváljuk őket.

A Maths ‘n’ Moves kurzus a testmozgást, mint a hatékony és motiváló tanítás eszközét mutatta be a résztvevőknek, melyek minden tantárgyba beépíthetőek, továbbfejleszthetőek.

A módszer kiegészíti és élvezetesebbé teszi a hagyományos tantermi környezet könyveit és feladatait, a tanítást vonzóvá, szórakoztatóvá, hatékonnyá és élményszerűvé teszi mind a tanárok, mind pedig a diákok számára.

A Maths ‘n’ Moves kurzus alatt kollégáink olyan konkrét testmozgásos tevékenységeket, módszereket és eszközöket gyakoroltak és tanultak meg, amelyeket azonnal fel tudnak használni az osztályban. A mozgással, tevékenykedtetéssel való tanításnak már hagyománya van iskolánkban, hiszen az angol nyelv oktatása erre épül, kiegészülve a dráma eszközeivel.

A mobilitások alkalmával az iskolánkat képviselő 2  tanár mind saját, mind hazai tapasztalatait nemzetközi kontextusba helyezi; megismerkedik más európai jó gyakorlatokkal, s azok eredményeit, tapasztalatait iskolánkban megosztja.

A kiutazó tanárok visszatérésük után igyekeznek majd megszerzett tapasztalataik segítségével iskolánk életében módszertani változásokat generálni, valamint az intézmény falain túlmutató szakmai tapasztalatcseréket indítani más hazai és külföldi oktatási intézmények között.

Gratulálunk tanáraink sikeres pályázatához, s az abban foglaltak megvalósításához sok erőt és kitartást kívánok nekik!

 Valkó Viktor igazgató

A projekt fő célkitűzései:

A projekt fő célkitűzési között szerepel az emberek-állatok közti barátság erősítése, a felelősségteljes magatartásmód mélyítése az állatok iránt. Az állatokkal támogatott oktatás és nevelés megismerése más országokban, jó gyakorlatok, terápiák és módszerek megosztása egymás közt.

Az állatokkal kapcsolatos tevékenységek által kívánjuk fejleszteni tanulóinkat, erősíteni a közösséghez tartozás érzését, elsősorban a sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű, fejlesztésre szoruló diákok körében. A projekt elősegíti az Európai azonosságtudat erősítését, kapcsolatok építését, mind a tanárok, mind a tanulók között.

A projekt munkanyelve az angol, ezáltal a diákok gyakorolják az idegen nyelvet, skype, chat, blog, eTwinning felületeket használva.

Partnerek:

  1. Josip Matos Primary School, Horvátország, Vukovar-koordinátor
  2. Inonu Ikokulu, Törökország, Mersin
  3. Istituto Comprensivo Di Tavagnacco, Olaszország, Tavagnacco
  4. Primary School „Braka Miladinovci, Dobrusevo”, Macedonia, Mogila
  5. Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, AMI, Eger

Tekintse meg a pályázat honlapját

A pályázat facebook oldala

Logóink

Beszámoló a kurzusról

 

Az Olde Vechte Foundation által a hollandiai Ommenben vettünk részt egy 6 napos kurzusban, 2017. augusztus 25-30 között. A “Maths ‘n’ Moves” kurzus során betekintést nyerhettünk abba, hogyan lehet felhasználni a mozgás és tánc elemeit a matematika oktatásában, illetve adaptálási lehetőségeit más tantárgyak oktatása során.  A projekt egy alternatív oktatási módszerre épül, mely jelenleg még  kezdeti stádiumban van.

Az első részben a matematika, a testmozgás és a tanulás közötti kapcsolatra vonatkozó alapvető fogalmak kerültek bevezetésre, valamint a módszer elméleti hátteréről tanultunk előadások formájában.

A tanfolyam olyan modulokat tartalmazott, amelyek konkrét matematikai fogalmakat tanítottak testmozgással. Minden modul 4 lépésben került bemutatásra: Matematikai fogalmak, Tánctervek, Gyakorlat és Visszacsatolás. Emellett Etnomatematikai workshopok is megrendezésre kerültek, hogy alternatívát kínáljanak a matematika tanításában testmozgással.

A képzés utolsó részében létrehoztuk saját moduljainkat, és bemutattuk őket a csoportnak. A bemutatott modulnak elkészítettük a részletes óratervét, melyeket jó gyakorlatként összegyűjtöttünk és az Olde Vechte Foundation a későbbiekben ezt publikálta.

Gyakoroltuk a történetek kitalálását és prezentálását mozgással összekötve, melyek szorosan kapcsolódtak a matematikához és a művészetekhez.

A kurzus utolsó fázisában disszeminációs ötleteket kaptunk és osztottunk meg egymással, valamint gyakorlati tanácsokat arra vonatkozólag, hogyan lehet a módszert alkalmazni, beültetni saját tanítási gyakorlatunkba.

Megvitattuk azt is, hogyan szolgálja a kurzuson elsajátított tematika és módszer az iskolai fejlesztési tervet.

Ezen túlmenően az utolsó napon lehetőség nyílt az ötletek és jó gyakorlatok cseréjére a csoporton belül. A tréninget egy koreográfus és több tréner vezette.

A projekt megvalósulását az Európai Unió támogatta.

                                                           Sajbán Zsuzsanna és Csépányé Ipacs Katalin

                                    This project has been funded with support from the European Commission. This publication reflects the views only of the author, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained there in.

Tanulási eredmények: szakmai beszámoló

1. Az elvárt tanulási eredmények meghatározása a pályázat tervezési szakaszában:

A projekt fő célja az volt, hogy megismerkedjünk egy új alternatív módszerrel a képzés során, hogy később beépíthessük azt az iskolai tevékenységekbe, ezáltal növelve a diákok teljesítményszintjét és motivációját.

A Math ‘n’ Moves projekt valójában egy tanfolyam a testmozgásról, ami a matematika tanításának eszköze lehet, és lehetőséget nyújt a kinesztetikus tanuláson alapuló innovatív módszer felfedezésére és megtapasztalására. Célunk volt ezért a hazaitól eltérő tapasztalatok szerzése, új, innovatív módszerek megismerése és kipróbálása a matematika tanítása során, ezáltal a tanári munkánk minőségi fejlesztése. további célkitűzéseink között szerepelt a diákjaink oktatásában és nevelésében alkalmazható, a csoportok együttműködését, kommunikációját, stratégiaépítési képességét fejlesztő módszerek elsajátítása.

Mivel a kurzus egy kezdő stádiumban lévő, tapasztaláson és utánzásos cselekvéseken alapszik, ezért minél több tanár sajátítja el, annál hatékonyabb lehet az alkalmazása. Sajnos a megpályázott 5 tanárból csak 2 nyert támogatást, egy tanító-angol szakos nyelvtanár és egy matematika-angol szakos tanár.

 2. Hogyan alkalmazhatóak a mobilitás során megszerzett tanulási eredmények a saját munkánkban, illetve a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, AMI gyakorlatában?

A Maths ’n Moves kurzuson tanult, a matematika mozgással történő tanítását hazaérkezésünk után bemutattuk tantestületünk érdeklődő tagjainak, valamint nyílt napok keretén belül a szülőknek is.

A legeredményesebb tevékenységeket beépítettük az iskolánk tantervébe, terjesztési tervet valósítottunk meg az iskolában, a helyi, országos és internetes platformokon.

Saját munkánkban a következő módokon tudjuk használni a megszerzett tanulási eredményeket: a matematika oktatásába beépítjük a tanult módszereket, a legsikeresebb elemeket használjuk az angol tanítása során is, hiszen több anyagrész kapcsolódik a számokhoz, a matematikához. Az elsajátított módszert kifejezetten alkalmasnak tartjuk arra is, hogy beépítsük a szakköri tevékenységbe, mely során angol színjátszást tanítunk. Ebben segítségünkre van a kurzust tartó intézmény, hiszen továbbra is kapcsolatban állunk, és tájékoztatnak a módszerrel kapcsolatos újabb eredményekről, lehetőségekről.

A projekt tervét a Szent Imre Katolikus Iskola igényei alapján hoztuk létre. Céljaink között szerepelt és sikerrel valósítottuk meg az oktatás minőségi fejlesztését, az iskola elismertségének növelését, a helyi tanterv minőségi fejlesztését kreatív oktatási módszerekkel, a tudás, a hozzáállás, a készségek és a kompetenciák fejlesztését a diákok számára. Reményeink szerint ez realizálódni fog a tanulók OKM méréseken és egyéb matematikai teszteken elért eredményeikben is.

Célunkat, hogy iskolánkat erősítsük nemzeti és nemzetközi szinten is, sikerült elérni egy nyertes Erasmus+ KA219 pályázatban való partneri részvétellel, mely során iskolánk terjeszti az új módszereket.(Who is Afraid of Mathematics?)

Ezen módszereket alkalmazását folytatni kívánjuk a jövő tanév során is a matematika tanításában, valamint keressük a fejlődési és tovább lépési lehetőségeket a témában.

Csépányné Ipacs Katalin és Sajbán Zsuzsanna